Árvíz archive 2010. május közepe
Csikóstőttősön az elöntött házakból visszavonult a víz, megtörtént a fertőtlenítés, megkezdődött a lakók visszaköltöztetése.
Összefoglaló 2010. 05. 19.
A Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság működési területén a helyi vízkár védekezések áttevődtek a Dráva síkra. A kisesésű vízfolyás szakaszok kiürülése, meder teltségek csökkenése hosszabb idő alatt következik be ezeken a területeken. A Dráva síkon a vízfolyások még áradnak vagy tetőzés közeli helyzetben vannak. Az önkormányzati védekezések a Baranya megyében a Fekete-víz, Pécsi-víz, Okorköz-csatorna és Karasica vízfolyás melletti területekre korlátozódnak. Somogy megyében a Kapos és Babócsai Rinya alsó szakaszain nem kezdődött még meg az apadás a többi vízfolyás már apad.
A Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság továbbra is igény esetén biztosítja a védekezés szakmai koordinálást, illetve speciális védelmi anyagokat nyújt (pl. árvízvédelmi zsák, szivattyú), továbbá a működési területén a védekezés összehangolását koordinálja. A készültség elrendelése óta 30 db a településeken védekező önkormányzatot segítette különböző védelmi anyagokkal, eszközökkel és összesen 96.800 homokzsák kerül kiszállításra.
- A Kapos folyó Kaposvár felső részén apadt, viszont a Deseda betorkolása alatt az apadás még nem észlelhető. Tegnap a cseri úti híd alatt és felett 100 m-en nyúlgáttal védekeztek (40 cm), a Nyár utcában 250-300 m hosszban szintén nyúlgáttal védekeztek.
- Koppány-patak apad, megkezdődött a vizek visszahúzódása.
- A Hábi-patakon, Csikóstöttösön a helyzet normalizálódott, tegnap gyenge apadás kezdődött ma reggelre mintegy 80 cm-es apadás volt tapasztalható.
- A Baranya-csatorna felső szakaszán jelentős az apadás, a vizek visszahúzódása megkezdődött a mederbe.
- Pécsett a Május 1. utcában (Meszes-patak, Nagybányaréti ág) jelentős vízmennyiség rohanó vízmozgással vonult le egy eltorlaszolódott áteresz miatt. A levonult áradat a város több pontján is vízkárokat okozott (Meszes-patak). Jelentős anyagi károk keletkeztek.
- Az Almás-patakon Szentegát községben alakult ki a legsúlyosabb helyzet. A jobb parti depónia megcsúszott. A település védelme érdekében a balodali depónia megnyitásra került. Több száz hektár mezőgazdasági terület került víz alá.
- A Fekete-víz is kritikus szintet ért el. Okorág, Baranyahidvég községek, Vajszló városvédekezik, legsúlyosabb helyzet jelenleg Okorágon van. A település belterületét háromvízfolyás is veszélyezteti (Fekete-víz; Okor; Okorköz-csatorna). A község nyúlgáttal védekezik.
A Fekete vízen több helyen összesen 140 méteren homokzsákos védekezés folyik.
Okorköz 100%-an fel van duzzasztva, a Kárász csatornát a Sellyei vízitársulat elzárta. Éjjel fokozott figyelőszolgálat működött. A Sellye-Szentlőrinc vasútvonal melletti területek víz alatt vannak. - Vajszlón a Pécs-Vajszló közti híd kifolyási oldalán 10-15 m hosszban homokzsákot raktak, előkészültek a védekezésre.
- Baranyahidvégen föld behordással a depóniát megmagasították.
- Bükkösdi árapasztó mellett Gilvánfán 2 ház veszélyben volt ezek bevédésre kerültek, az árapasztóból víz nem jutott ki, a házakat külső vizek veszélyeztették, mert a külső területek vízszintje magasabb volt, így az árapasztóba folyt a víz.
- A Karasica vízfolyáson Borjádnál az áteresz meghibásodása miatt elöntés keletkezett. Az átereszt éjjel 1:00 órára sikerült elzárni.
- A Karasica vízfolyáson Lapáncsa községben az esti óráktól védekezés kezdődődött.
- A Pécsi-tó és Csertői-tározó vízszintjének csökkenése megkezdődött, de még mindkét tó árvízszint felett van.
A völgyzárógátas tavak kialakításukból adódóan alkalmasak a völgyben lefolyó vízhozamok mérséklésére, hiszen a lefolyó víz egy része betárózódik.
Az árvízcsúcs-csökkentés mértéke arányos a rendelkezésre álló szabad (üres) tótérfogattal. A napokban tapasztalt, szélsőséges csapadékokból kialakult heves lefolyások kártételét tehát egyértelműen mérséklik, csökkentik a vízfolyásokra telepített tározóterek. Ezért szerepük egyértelműen pozitív, hiszen a helyi vízkárok (árvizek) elleni védekezés igen hatékony lehetőségéről van szó.
2010. 05. 18. 11 óra
Baranya és Tolna Megye:
Baranya megye:
A Bükkösdi-víz illetve a Bükkösdi-árapasztó magas vízállása miatta Királyházán tovább folytak a védekezési munkák. A víz a bal parton több helyen is meghaladta a töltést, nyúlgátaggal védekeztek. Királyegyháza védelme érdekében átvágták a Bükkösdi-víz depóniáját.
Sásdon továbbra is nagy erővel folyt a védekezés. A 66-os úton lévő üzemanyag kútnál 1 m magasságban állt a víz. Délután lassú apadás kezdődött a Baranya-csatornán.
Az Almás patak magas vízszintje miatt Szigetváron és Szentegáton kezdtek védekezési munkákat az éjszaka. Szóba került Szentegát alatt Galampos pusztánál az Almás patak depónia átvágásának lehetősége.
Csikóstőttősön a veszélyeztetett lakosság védelme érdekében elrendelték és megkezdték a lakosság kilakoltatás. A Hábi csatornán Csikóstőttősnél a vízfolyás 17-én éjjel letetőzött 325 cm –el, ez az érték 5 cm-el haladta meg az LNV (Legnagyobb Vízszint) értékét.
A Fekete-víz vízszintje folyamatosan emelkedik, 70-80%-os mederteltség mellett a depónián több helyen átszivárgás volt.
Pécsett a Pipacs utcában a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság mobil szivattyúval segíti a védekezést.
Somogy Megye:
A Gyöngyösi patak magas vízállása miatt Drávaszentes térségben Barcs-Komlósd közúti híd alatti szakaszán a hídtól 60 m-re a bal parti depóniát átvágta a vízfolyás kezelője (Rinya-Dombó-menti Vízitársulat), a vizet a Duna-Dráva Nemzeti Park drávaszentesi rétjére, mint vizes élőhelyre engedték. Az őshonos magyar jószágok biztonságban vannak.
A Kapos folyón egyelőre nem valószínűsíthető, hogy a 2005. évi magas vízszint kialakul. Kapos Fészerlaknál a vízállás 2010. 05. 17. 17:00-kor 379 cm volt, amely elmarad a 2005-ben mért 450 cm-től.
Kaposváron a cseri útnál és Nyár utcában a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közreműködésével nyúlgáttal védekeztek. 2010. 05. 18-án reggelre Kaposvárnál a Kapos folyón 20-25 cm-es apadás figyelhető meg.
A Babócsai Rinya Nagyatádon 210 cm-en most tetőzik (LNV: 223 cm), Babócsán várhatóan holnap lesz a tetőzés 250 cm körül (LNV: 260 cm).
Vasárnap reggel óta a Dél-Dunántúlon a településekre mintegy 80.000 homokzsák került kiszállításra.
Aktualitások 2010. 05. 17. 14:30
Baranya és Tolna Megye:
A nagydobszai halastó gátja veszélyben van, átszakadhat. A Bükkösdi víz az árapasztó depóniáját meghágta. A depónia átvágásra került Királyegyháza védelme érdekében. A védekezés megkezdéséhez homokzsákokat szállítottak a helyszínre a Vízügyi Igazgatóság dolgozói. Pécs belterületén a Pipacs utcához nagyteljesítményű szivattyúval kivonult a Vízügyi Igazgatóság. A Pécsi-tó és Orfűi-tó vízszintje tovább emelkedett. A Baranya csatorna völgyében a helyezet tovább romlott, így Sásdon mentés, Csikóstöttösön, Vásárosdombón és Kaposszekcsőn védekezés folyik a településeken. A völgyben jelentős elöntések vannak. A Hásságyi tározó vízszintje 50 cm-rel megközelíttette a gát koronaszintjét. Az árapasztó működik, a tározó alatt lévő Olasz Község labdarúgópályája víz alá került.
Somogy Megye:
Törökkoppánynál kiöntött a Koppány-patak, két híd és két ház került veszélybe. Mind a Koppány-patakon, mind a Kiskoppány-patakon kismértékű apadás tapasztalható. A Kapos áradása folytatódott, megközelítheti a 2005. évi árvízszintet. A Vízügyi Igazgatóság megkezdte a felkészülést a szükséges kárenyhítésre.
Aktualitás 2010.05.17. 10 óra
A magyarországi hétvégi esőzés csapadékmennyiség tekintetében a Dél-dunántúlt, Baranya megyét érintette leginkább
Az első bejelentések vasárnap reggel érkeztek a Vízügyi Igazgatósághoz az önkormányzatok részéről. Sásdról a Gödrei-vízfolyás áradása miatt, majd Szentlőrincről a Bükkösdi vf árhulláma miatt érkezett bejelentés. A Völgységi patakon védekezés kezdődött a belterületek védelme érdekében Kárászon és Szászváron. Mázán a településen átfolyó patak öntött ki. Ma reggel 7 óráig 24.000 homokzsák kiszállítására került sor az Igazgatóság részéről.
Pécs belterületén a Pécsi-vízen 9 helyen zajlott védekezés, ahová további több száz homokzsák került beépítésre.
Az eddigi időszakban a Gödrei-vízfolyáson, Baranya-csatornán és Hábi-patakon alakult ki a legkritikusabb helyzet, amelyek kapcsán a következő településeken folyik védekezés.
Sásd város homokzsákkal védekezett a Gödrei-vízfolyás balpartján, majd a város védelme érdekében tegnap este a jobb parti depóniát megnyitották, így egy kijelölt területre a víz kivezetésre került. Ezt követően a város területén lévő Baranya-csatorna depóniáját is meg kellett nyitani.
Mindezek ellenére a vízfolyások szintje tovább emelkedett a Vízügyi Igazgatóság helyszínen lévő irányítói kilakoltatásra tettek javaslatot. Sásd alsó részén lévő házakat (10-15 db) éjfélre elöntötte a víz.
A Baranya-csatorna folyamatos áradása következtében Vázsnoki-híd alatt is meghágta a víz a jobb parti depóniát. Sásdon a 66 számú út hídja felett 80 cm-es magassággal bukott át a víz. A főút lezárásra került csakúgy, mint a völgyet keresztező bekötő utak többsége.
Ez idő alatt a vízgyűjtő legnagyobb tározója a Pécsi-tó vízszintje is az árvízi üzemvízszint fölé emelkedett. A tórendszer alsó tavainak és Sásd Város védelme érdekében a vízeresztést minimalizálták.
Éjféli órákban megkezdték Csikóstöttösön a település védelme érdekében a nyúlgát építést. A települést veszélyeztető Hábi-patak ez alatt folyamatosan emelkedett, ma hajnalra már megközelítette az LNV (Legnagyobb Vízszint) értéket (320 cm). A patakon lévő halastavak – üzemeltetők jelzései alapján – gátszakadással fenyegetnek. Reggelre a településen befejezték a nyúlgát építését, de a patak meghágta több ponton a depóniát is. Reggelre kritikus helyzet alakult ki a vízfolyáson. A község vezetősége műszaki segítségnyújtást kért a Vízügyi Igazgatóságtól.
Somogy megyében a Kapos vízgyűjtő déli oldalági vízfolyásai 100%-os mederteltségűek. Kaposvárnál a Kapos medre 80%-osan telt.
Amennyiben marad az intenzív csapadék hullás Somogy megye bármely területén kialakulhat kritikus helyzet és az eddig mért maximumot elérő vízállás.
Aktualitások belvízvédelem:
2010.05.25.
Ma reggelt 6 órakor megszüntetésre kerültek a belvízvédelmi készültségek.
2010. 05. 22.
Ma 9 órától a belvízvédelmi készültségeket III. fokról I.fokra mérsékeltük mindhárom (05.01 Drávamenti; 05.02 Kölked-bédai; 05.03 Balatonlellei) belvízvédelmi szakaszon.
2010. 05. 16. 13 órától I. fokú belvízvédelmi készültség került elrendelésre Balatonlellén és a Dráva-mentén, amely 18 órától III. fokú készültségre lett emelve.









